Tisztelt Látogató!

Budapest Főváros Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 17/B. §-ban foglalt felhatalmazás alapján - önkormányzati ráfordítások csökkentése, a költségvetési előirányzatok tervszerű felhasználása, a központi beszerzési rendszerben rejlő előnyök közigazgatási célú hasznosítása érdekében a 46/2009 (IX.5) Főv. Kgy. rendeletben szabályozta a helyben központosított közbeszerzések rendszerét, valamint a helyi központi beszerző szervezet feladat és hatáskörét.

A rendeletben foglaltak végrehajtására Budapest Főváros Közgyűlése a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft-t jelölte ki.

A helyi központi beszerző szervezet ellátja a helyben központosított közbeszerzési rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokat, valamint lebonyolítja a helyben központosított közbeszerzési rendszer keretén belül megvalósítandó közbeszerzéseket kiemelve különösen az alábbiakat:

  • az intézmények által elektronikusan szolgáltatott adatok alapján összesíti és adatbázisba rendszerezi az igénybejelentéseket;
  • az igénybejelentésekre vonatkozó adatbázist folyamatosan frissíti, ennek figyelembevételével megtervezi és előkészíti a helyben központosított közbeszerzési rendszer keretén belül megvalósítandó közbeszerzéseket és a lefolytatandó közbeszerzési eljárásokat;
  • előkészíti, karbantartja, koordinálja és a helyben központosított közbeszerzési portálon közzéteszi a helyben központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó kiemelt termékek körét;
  • a helyben központosított közbeszerzési rendszer keretén belül lefolytatott közbeszerzési eljárások során érvényesíti a fenntartó és az intézmények érdekeit;
  • lefolytatja a helyben központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó kiemelt termékekre irányuló közbeszerzési eljárásokat;
  • működteti a helyben központosított közbeszerzési portált, azon közzéteszi a helyben központosított közbeszerzési rendszer használata során teljesítendő adatszolgáltatás adatlapjait és mintáit;
  • a helyben központosított közbeszerzési rendszert érintő, az adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat a helyben központosított közbeszerzési portálon folyamatosan közzéteszi;
  • együttműködik a kötelezettségvállalásokat nyilvántartó önkormányzati szervekkel;
  • a költségvetési szervek adatszolgáltatása alapján figyelemmel kíséri a megrendelések teljesítését;
  • szervezi a helyben központosított közbeszerzési rendszerrel kapcsolatos oktatási feladatokat;
  • a helyben központosított közbeszerzési eljárások eredményeként létrejött keretmegállapodások hatályos szövegét - összhangban a Kbt. 73. §-ában foglaltakkal - közzéteszi a helyben központosított közbeszerzési portálon (www.febesz.hu);
  • ellátja mindazon egyéb feladatot, melyet jogszabály a helyben központosított közbeszerzési rendszer működtetésével kapcsolatban a hatáskörébe utal;
  • együttműködik Budapest Főváros Önkormányzatával, adatszolgáltatásával elősegíti annak ellenőrzési tevékenységét

Weboldalunk segítségével megismerkedhetnek a helyben központosított közbeszerzés jogalkotási környezetével, a hatályban lévő szerződésekkel, az önkéntes csatlakozás lehetőségeivel és feltételeivel. Elérhetővé tesszük az elektronikus intézményi és szállítói regisztrációt is.

A helyben központosított közbeszerzés kapcsán felvetődött kérdéseikre mindenkor szívesen válaszolunk.

  • бизнес, бизнес идеи, бизнес идея, идеи бизнеса, идея бизнеса, бизнес планы, бизнес план
  • бизнес
  • бизнес идеи, идеи бизнеса, бизнес идея, идея бизнеса
  • бизнес план, бизнес планы
  • бизнес план, бизнес планы
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайт, рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта, наполнение сайтов
  • написание статей, статьи на заказ
  • Как заработать деньги в интернете?
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля
  • подарки сувениры
  • сувенирная продукция